Az elmúlt pár napban, elég sok hír és kép gyűlt össze kedvencünkről, így most ezeket hoztam el nektek. Először is, feltöltöttem a galériába azokat a képeket, amiket Nikki január utolsó napjaiban osztott meg velünk, ezek nagy része, a múlt szombati EMA díjátadóhoz kapcsolódik. A galériában már megtaláljátok azokat a személyes képeket is, amiket februárban töltött fel, és az is kiderült egy friss posztból, hogy tegnap a BaYou-nak fotóztak, így hamarosan új képek érkeznek majd, és ha már szóba került a BaYou. Mivel közeleg a Valentin-nap, így természetesen már elérhető a Valentine’s collection is, ehhez pedig megjelent néhány kép. illetve kaptunk 2 új fotót Nikki egyik régebbi, 2021-es fotósorozatából. |
Már egy ideje tudjuk azt, hogy Ian és Nikki közös vállalkozást indított, amit az The Absorption Company nevet kapta. Nemrég már volt lehetőség arra, hogy az amerikai követők előrendeljenek, tegnap pedig már hivatalosan is elindították a céget. Ráadásul azt is bejelentették, hogy a termékeik az Erewhon üzleteiben is elérhetőek. A tegnapi napon erről osztott meg velünk képeket, illetve a hivatalos fotósorozatból is kaptunk 2 új fotót. |
Még decemberben jelentette be Ian és Nikki, hogy új céget alapítottak, aki a The Absorption Company nevet viseli, és étrend-kiegészítőket forgalmaznak majd. Annyit akkor elárultak, hogy januárban indul majd útjának az új üzlet. A tegnapi napon pedig megkezdődött az előrendelés. Ráadásul akik rendelnek, azok között többféle ajándékot is kisorsolnak, például 5 db Absorption Company sapkát Ian aláírásával, vagy éppen 200 darab vizespalackot Ian és Nikki aláírásával. A főnyeremény pedig egy ingyen utazás Los Angelesbe, ahol a szerencsés nyertes egy közös ebédet fogyaszthat el kedvencünkkel és férjével. Az Absorption Company weboldala tehát már éles, ráadásul mesés képeket is kaptunk. |
Szinte hihetetlen, de ismét elérkeztünk az év végéhez. Az az év tartogatott nekünk meglepetéseket, hiszen Nikkiről csodás hírek láttak napvilágot, remélem, hogy 2024-ben is sok hír érkezik majd róla. most pedig egy vegyes adag hírrel érkeztem hozzátok. Először is, elhoztam nektek azokat a képeket, amiket kedvencünk ebben a hónapban osztott meg velünk. A Mater of Pearl márka közzétett három darab fotót, amin Nik szerepel a márka egy farmkabátjába, illetve megjelent egy új BaYou kép is, ami amúgy Nikki új Instagramos profilképe is lett. |
Csodás hírrel érkeztem hozzátok, így az év vége előtt néhány nappal! Nemrég Nikki részt vett egy fotózáson és kiderült, hogy az anyag a Newbeauty magazin számára készült, hiszen Ő került fel a magazin digitális decemberi számának a címlapjára, nem csak fotókat, hanem egy hosszú interjút is kaptunk, amit természetesen elhoztam nektek. A fotókat, John Russo készítette, ami viszont érdekes, hogy nem volt profi sminkes és fodrász sem, Nikki készítette el a saját sminkjét, és a hajáért is ő volt a felelős. Lehet, hogy Nikki Reed egy állatokkal körülvett farmon él, de ez nem jelenti azt, hogy az élete nem mozgalmas számára. „Elfoglalnak a dolgok” – osztja meg a 35 éves színésznő egy hétfő délután. „Nem akarom dicsőíteni a túlhajszoltság kultúráját, de úgy tűnik, a munka mostanában a hétvégén sem áll le!” A színésznő, aktivista, énekes-dalszerző és designer, aki nemrég lett kétgyermekes anyuka – Reednek és férjének, Ian Somerhaldernek a nyáron kisfiuk született, és van egy hatéves lányuk – leginkább a Thirteen és a Twilight Saga filmekben játszott szerepeiről ismert, de mostanában inkább életmódmárkája, a BaYou With Love, egy fenntartható ékszer-, ruházati, otthoni és szépségápolási termékcsalád irányítására koncentrál. (Annyira elkötelezett az újrahasznosítás-újrahasználat ügye mellett, hogy még a nagymamája néhány ruháját is elhozta erre a fotózásra, és – teljesen visszafogottan – ragaszkodik ahhoz, hogy a haját és a sminkjét maga készítse el.). Ez nem jelenti azt, hogy Hollywood már nem hívogatja: Amikor beszélgetünk, a Common Ground című, az éghajlatváltozásról szóló dokumentumfilmről, amelynek Somerhalder a narrátora és Reed a producere, amit épp most mutatták be az Akadémián, ahol Demi Moore volt a házigazda.
Milyen az élet most, hogy két gyereked van? Jelenleg a gyermekeim nevelése a legfontosabb dolog számomra. Aztán, Ian és én egy hihetetlen dokumentumfilmet készítettünk, a Common Ground-ot, ami szintén fontos – Demi Moore volt a házigazdája a vetítésnek, ami igazán csodálatos volt. Van egy cégünk is, amit most indítunk, és januárban fogunk piacra dobni. Aztán ott van a vállalkozásom, és az ünnepek mindig mozgalmasak. Szó szerint minden egyszerre történik, és minden fontos. Tudsz majd szabadságot kivenni az ünnepek alatt? És manapság a „tanyasi életet” éled. Ez segít abban, hogy több munkát végezz? Tovább »
|
Az elmúlt időszakban sokszor jelentkeztem Bayou With Love képekkel, hiszen ősszel új fotósorozatot készítettek Nikkiék, illetve új darabok is jelentek meg. Most újabb fotók kerültek elő az őszi fotósorozatból, amik egytől-egyik mesések. Ráadásul az is kiderült egy instagramos posztból, hogy hamarosan újabb darabok fognak érkezni! Most, 7 darab új képpel bővült az album. Érdemes megnézni őket! |