Végre! Megtört a jég! A tegnapi nap folyamán ugyanis, Nikki és Ian a Los Angeles-i SiriusXM Studios vendégei voltak, ahol Julia Cunningham Uknuis vendégei voltak. A párossal élőben beszélgettek. A fő téma, a Common Ground volt, ami Április 22 óta, a Prime felületén világszerte elérhető. Viszont, szóba került a Tizenhárom című film is, amiről Ian úgy fogalmazott, hogy apai szemmel teljesen másképp tekint rá. Illetve az is, hogy milyen szenvedéllyel használják a platfromjaikat arra, hogy fontos dolgokat osszanak meg a világgal. Most, 23 darab kép, illetve három darab videó jelent meg erről. |
Ez az év, eddig nem volt igazán kedvező a hírek terén, de talán most változni fognak a dolgok. Tegnap ugyanis, Nikki is részt vett, a People Convention eseményen, amit Párizsban tartottak meg. Kedvencünk, mint extra vendég volt jelen, és jegyet is lehetett vásárolni egy-egy közös fotóra. Az esti órákban pedig, férjével közösen részt vettek, a Common Ground vetítésen, és azt azt követő beszélgetésen. Egyelőre három darab kép került elő tegnapról. Ezeket hoztam el nektek.
|
Úgy néz ki, hogy a kezdeti csendes időszak kezd a végéhez közeledni, hiszen végre Nikki visszatért a posztoláshoz Instagramon, és azt is tudni, hogy szombaton fog érkezni a Western kollekció. Ám ez mégnem minden! Tegnap este, Ő, Ian, Kimberly Van Der Beek és Anna Schafer, az „ Élőben a túlvilágról Tyler Henryvel” című műsorvendégei voltak. Erről, két képet kaptunk, illetve az epizód márel is érhető a Netflixen keresztül. |
Tegnap már beszámoltam nektek arról, hogy Nikki és Ian, majdnem két napot töltöttek Aspenben, ahol Ian márkája, a Brothers Bond Bourbon kapott szerepet. Pénteken már hoztam nektek lesifotókat, de mára jelentek meg hivatalos képek is, az egyik eseményről, amin részt vettek, ezenkívül a személyes képeket is elhoztam nektek, amik a kis kiruccanás alatt készültek. Illetve, kedvencünk arra is tett utalást a legújabb posztjában, hogy hamarosan nagy dolgok jönnek, és vissza fog térni Aspenben. Én arra tippelek, hogy ott is bemutatásra kerül majd a BaYou új kollekciója.
|
Sziasztok kedves látogatók! Csodás hírrel érkeztem hozzátok! Habár, év elején megtartották a 33. EMA díjátadót, újabb gálára került sor. A tegnap napon ugyanis, lezajlott a 34. EMA díjátadó esemény is. Bíztam benne, hogy kedvencünk jelen lesz az este folyamán, hiszen elég sokszor tiszteletét tette már ezen az eseményen, és szerencsére nem kellett csalódnunk! Nikki és Ian is részt vettek az eseményen, és ráadásul díjat is átadtak. Nikki egyszerűen fantasztikusan nézett ki! Egy piros felsőt, és egy narancs színű szoknyát viselt. A haját egy lazább kontyban viselte, a sminke a természetességet képviselte. Természetesen most is BaYou ékeszerek egészítettek ki az összképet. Az érkezésről 26, a színpadról 2, a színfalak mögül pedig 3 darab kép jelent meg. |
Elég sok idő eltelt azóta, hogy Nikki részt vett volna hivatalos eseményen, hiszen utóljára augusztus 22-én vett rész rajta. Ám, most megtört a jég! A tegnapi napon ugyanis, hivatalos volt Ő is a Johnny Was x Sasson Collaboration Launch nevezetű programon. Estére pedig meg is jelentek a képek. Nikki fnatasztikusan nézett ki! Egy farmert, egy fekete topot és a márka egyik kabátját viselte, és ahogyan azt sokszor láthattuk már, most is kalapot viselt, ami kedvencünknél szinte elengedhetetlen, ha lazára veheti a figurát. A galériába nem csak a hivatalos fotókat, hanem a sze,élyes képeket is megtekinthetitek. |
Nikki áprilisban vett rész utoljára nyilvános eseményen, majd egy csendesebb időszak következett nála. A tegnapi napon azonban, ez megválzotott, és részt vett egy eseményen. A The Great és a Red Wing Heritage együttműködését ünnepelték, ahova kedvenünk is hivatalos volt. Egyelőre, két darab kép jelent meg. Nikki mesésen nézett ki, a márka egyik ruháját viselte, illetve a kolleborációból született, egyik lábbeli volt rajta. Remélem, hogy hamarosan még több képet kapunk majd. |
Annak ellenére, hogy még csak Április elején járzunk, Nikki ebben az évben már elég sok hivatalos megjelenésen vett részt. Nagy meglepetésünkre, a tegnapi nap folyamán egy újabb rendezvényen tett tiszteletét. Tegnap tartották meg ugyanis Berverly Hillsben, a Fashion Trust U.S által szervezett díjátadót. Kedvencünk eszméletlenül nézett ki! Egy fekete-fehér ruhát viselt, aminek a szoknya részén, nagy fekete pöttyök voltak. A haját kiengedve viselte, és egy naturál sminket viselt. Szerintem ebben az évben – eddig – ez a legjobb összeállítás amit viselt. Az érkezésről 11 darab képet tudtuk megnézni, de arról is találtok képeket, amikor Nik a színpadon volt, illetve néhány színfalak mögötti kép is megjelent már. |