Pontosan egy hónappal ezelőtt került fel a lapra az előző kinézet, és az igazat megvallva az elmúlt időszakban már nem szoktam ilyen hamar kinézetet cserélni, és nem is volt tervben, hogy ez ilyen hamar megtörténik. Ám megjelentek a Reed x Loci kollekció képei, és egyből tudtam, hogy ezekből a képekből szeretnék egy külsőt az oldalra varázsolni, így megszületett ez a kinézet. Mivel ma startol el hivatalosan Nikki és a Loci márka együttműködése, így azt gondoltam, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy az oldal ismét felfrissüljön. A cserék közül kerültek azok, akik bezártak, így szabadul fel hely, illetve nagyobb ikont is kaptak. |
Az előző kinézet az év első napján került fel, így úgy gondoltam, hogy ideje egy kis felfrissülésnek. Nem szerettem volna ismét Bayou With Love képekkel dolgozni, így úgy döntöttem, hogy Nikki 2017-es, Fit Pregnancy and Baby fotósorozat képeivel dolgoztam, ráadásul azokból a fotókból, amelyek tavaly láttak napvilágot. Most igyekeztem még egyszerűbb, és letisztultabb kinézetet alkotni. Esetlegesen ha valahol hibát véltek felfedezni, akkor kérlek azt jelezzétek, a chatbe!
|
Először is, szeretnék minden kedves cserémnek és látogatómnak nagyon boldog új évet kívánni! Bízzunk abban, hogy szuper év áll előttünk, ami feledtetni tudja majd, a 2020-as év megpróbáltatásait. Az év első napján – úgy, mint tavaly is – a lap új kinézetbe bújt. Mikor megjelentek Nikkiről ezek a képek, nem volt kérdés számomra, hogy ezekből a képekből fogok valamit alkotni, hiszen csodás fotókról van szó, amivel könnyű volt dolgozni. A bordó és sárga színekkel játszottam most. A cserék közül lekerültek azok az oldalak, akik már régóta nem frissítettek, így szabadultak fel helyek. Mint máskor is, most is a chatbe írhattok csere ügybe. Legyen szép napotok, és csodás évetek! |
Augusztus 19-e van, amit azt jelenti, hogy „szülinapos” a lap. 2011. Augusztus 19-én nyitotta meg a kapuit az első Nikkivel foglalkozó lapom, akkor még G-portálon, nikki-central.gportal.hu címen. az elmúlt kilenc évben sok minden történt, többször költözött a lap, és 2015. Májusától az amazing-nikkireed.com néven érhető el. Nem hittem volna, hogy ilyen sok évet megél a lap, de az biztos, hogy még mindig nem tervezek zárni, szóval jövőre már kerek évfordulót fogunk ünnepelni. Amint látható, a lapra új kinézet is került, a jeles alkalomból váltott külsőt a lap. A fejléc, Nikki és a BaYou legújabb képeiből készület, mert szerintem fantasztikus fotók, és nagyon jó volt velük dolgozni. A cserék közül néhány lekerültek, olyanok akik már hónapok óta nem frissítettek, így szabadult fel néhány hely. |
Az elmúlt hetek során már kétszer is átment a lap kinézetváltáson, de rá kellett jönnöm, hogy egyiket sem éreztem igazinak. Nem éreztem jól magam, ezektől a kinézetektől, és amikor tegnap megláttam az új képeket Nikkiről, egyből megjött az ihlet, így a mai nap folyamán el is készült a fejléc, illetve a kódolással is sikerült végeznem, így most fel is tettem már ezt a kinézetet, és ezzel együtt vissza is tért az az érzés, hogy igen, ez az amazing-nikkireed.com. Ígérem nektek, hogy ez már jó néhány hónapig fent lesz majd a lapon. és nem lesz egyhamar ismét csere. |
Sziasztok kedves látogatók! |
Először is, szeretnék minden kedves látogatómnak és cserémnek, nagyon boldog új évet kívánni. Másodszor pedig, mint látható, a lap az új év első napján megkapta a legújabb külsőt, amelyet ezúttal én készítettem, és Nikki The Front Lash fotósorozat képeit használtam fel. Az előző kinézet még július végén került fel, személy szerint nagyon imádtam katie munkáját. Bár még javában tél van, én már próbálok egy is tavaszi vidámságot becsempészni, így olyan színeket használtam,mely számomra teljesen a tavaszt idézi. A cserék közül lekerültek azok akik bezártak, így szabadult fel hely, de én szeretnék majd a maradék helyre meghívni embereket. Ne feledjétek, 2020-ban is vár titeket az amazing-nikkireed.com, hogy értesüljetek a legfrissebb hírekről, amely Nikkihez kapcsolódik. |
Mint látható, az oldalra felkerült a legújabb kinézet, ami ebben az évben, szám szerint, a 3. Az előző még márciusban került fel, így már szerettem volna váltani. Mivel még mindig gépproblémáim vannak, így a mostani külsőt, drága barátnőm, katie készítette, méghozzá a Women in Conservation esemény képeiből. Nekem nagyon tetszik az, amit katie alkotott, de ezt már megszokhattuk tőle. Tervem szerint, ebben az évben már nem fogok változtatni a kinézeten, így ez fog fentmaradni december végéig. |