Nikki Reed 1988.Május 17.-én született Los Angelesben. Színésznőként ismert, de énekesként, tervezőként és rendezőként és tervezőként is kipróbálta már magát. Első szerepét 2004-ben kapta meg a Tizenhárom című filmben, melynek forgatókönyvét Ő maga írta. Ezután több filmben is látható volt, ám az igazi sikert 2008-ban érte el, amikor megkapta Rosalie Hale szerepét a Twilight Saga-ban. Magánéletével is minden rendben, boldog házasságban él Ian Somerhalder színésszel, akitől egy gyermeke született. A színészetet háttérbe szorította, manapság a Bayou With Love nevet viselő, a fenntarthatóságon alapuló cégével foglalkozik.
Elite csere, főként a kedvenc lapjaimat szeretném meghívni. Ettől függetlenül kérhetsz cserét, ha megtetszik a lapod témája akkor nyert ügyed van.
Bayou With Love
2017 -
Nikki számára nagyon fontos a fenntarthatóság, 2017 májusában született meg a Bayou With Love, ahol eleinte inkább ruházati termékeket lehetett vásárolni, ám 2018 januárja óta, együtt műkdönek a Dell céggel, így a Bayou fő kínálata a számítógépekből kinyert aranyból készült ékszerek
Kedvencünk bebizonyított már,hogy az éneklésben is tehetséges.2014-ben kiadott egy dalt, 2017-ben pedig az első nagylemezén dolgozott. Azt,hogy mikor jelenik meg a lemez még nem tudni,ahogyan azt sem,hogy mennyi dalt fog tartalmazni a korong.
2021 Májusában robbant a hír, hogy Nikki és a Loci márka közösen dob piacra egy vegán cipőkollekciót, amelyeket kedvencünk tervezett meg. Később az is kiderült, hogy Nikki a cég kreatív igazgatója, illetve 2021 őszén újabb kollekció jelent meg.
A amazing-nikkireed.com Magyarország első számú Nikki Reedes rajongói oldala. A lapon a híreket helyezem előtérbe, és csak kevés tartalom lesz található, aminek a másolása tilos! A lap nem áll kapacsolatban Nikkivel, a barátaival, a családjával sem, ez csak egy egyszerű rajongói lap, ami azért jött létre, hogy a fanok értesüljenek a legfrissebb hírekről nap mint nap.
Filmográfia
Sleepy Hollow(2016) – Betsy Ross a 3.évadban
The Highway Is For Gamblers(2014)
The Sunday Horse (2014)
Scout(2014)
Murder of a cat (2014)
Pawn(2013)
In your eyes (2013)
Snap (2013)
Empire State (2013) – Lizzette
Breaking Dawn part II(2012)- Rosalie Hale
Breaking Dawn part I(2011)- Rosalie Hale Eclipse(2010)- Rosalie Hale
New Moon (2009) – Rosalie Hale Last Day of Summer (2009) – Stefanie
Privileged (2008) – Lauren Carrington
Last Day of Summer (2008) –
Twilight (2008/I) – Rosalie Hale
Chain Letter (2008) – Jessie
Familiar Strangers (2008) – Allison
„Reaper” (1 episode, 2007) – Andi
Cherry Crush (2007) – Shay Bettencourt
„Justice” (1 episode, 2006) – Molly Larusa
Mini’s First Time (2006) – Mini
” The O.C.” (6 episodes, 2006) –
Sadie Campbell American Gun (2005) – Tally
Lords of Dogtown (2005) – Kathy Alva
Man of God (2005) – Zane Berg
Thirteen (2003) – Evie Zamora