Ian Somerhalder |
Nikki és Ian akkor találkoztak először, amikor Nikki 16, Ian pedig 26 éves volt. Már akkor felfigyeltek arra, hogy mennyi közös van bennük. Teltek az évek, majd 2009 környékén ismét találkoztak, beszélgettek néhány alkalommal, de a munkájuk miatt nem igazán tudták tartani a kapcsolatot. Mikor kedvencünk 2014-ben Atlantában forgatta a ” A Sunday Horse” című filmet, akkor kezdődött el igazából minden. Miután Nikki felkereste Ian-t beszélgettek, iszogattak de szigorúan csak baráti szinten, ezen a beszélgetős estén tudta meg Ian azt is, hogy Nicole válik Paul-tól, egy közös vacsora alkalmával pedig Mr.Somerhalder bevallotta kedvencünknek, hogy mindig is tudta, hogy számára Nikki az igazi. A kapcsolatukról az első pletykák akkor indultak el, amikor 2014.Júlis 18-án együtt látták őket futni Los Angelesben, erről lesifotók is készültek (1.kép) Ekkor még sokan kételkedtek abban, hogy együtt lennének, azonban másnap együtt látták őket az egyik termelői piacon, ahol sokat ölelkeztek,és nagyon boldogak voltak. Ezt követően sorra kaptuk az újabbnál-újabb közös képeket róluk, de azt hiszem akkor vált igazzá a kapcsolatuk, amikor 2014 augusztus 24-én New Yorkban kapták őket lencsevégre, ölelkezés és csókolózás közben. A párost, de főleg Nikkit nagyon sok támadás érte, mivel a Nina/Delena fanok nem tudták elfogadni azt, hogy Nina és Ian szakítottak, és mindenki arról beszélt, hogy Dobrev és Reed legjobb barátnők voltak, ami nem igaz, hiszen csak néhány alkalommal találkoztak rendezvényeken. Ian és Kat Graham is több alkalommal kiállt kedvencünk mellett, aki csendben tűrte azt, hogy mindennek lehordják az emberek. Eközben a kapcsolatukat tovább építették, összeköltöztek Ian atlanta-i otthonába. 2015 Januárjában pedig kiderült, hogy Ian gyűrűt húzott szerelme ujjára. Az első közös megjelenés képekre egészen sokat kellett várni, hiszen 2014 nyarától számítva, 2015 januárjában vonultak fel közösen a vörös szőnyegen. Az eljegyzés hírét hallva, mindenki kíváncsian várta, hogy a páros mikor kel egybe. Márciusban felröppentek azok a hírek, hogy kiváltották a házassági engedélyt, így a „Somereed” fanok egyre izgatottabbak lettek, 2015. április 26-án pedig a páros összekötötte az életét. Az esküvőt követően elutaztak Mexicóba nászútra, majd több helyen is megfordultak, hiszen Ian faneventeken vett részt, ahova felesége is elkísérte. A nyár végén visszatértek Atlantába. Több alkalommal felröppent a hír, hogy beadták a valópert, mert Nikki féltékeny és nem akarja, hogy Nina visszatérjen a sorozatba, de ez természetesen nem volt igaz, csupán a média kitalációja volt az egész. Eközben megnyitottak közös produkciós irodájukat is, a Rare Birds Productions-t 2016 őszén. Ugyan ennek az év novemberében röppentek fel az első hírek arról, hogy talán útban van a kisbaba, hiszen az új fotóikon csak úgy ragyogott a páros. Decemberben ez tovább fokozódott, mikor Nikki felköszöntötte férjét születésnapja alkalmából, és sejtelmesen megjegyezte, hogy van egy olyan érzése, hogy Ian 39.életéve szuper lesz. Egészen Május 4-ig várnunk kellett a bejelentésre, hiszen ekkor tették közre, hogy bővül a családjuk. Kislányuk, Bodhi Soleil végül, 2017. Június 25-én jött világra, akit azóta is nagyon óvnak a kíváncsi szemek elől, amit én nagyon megértek. Még mindig sok támadást kapnak a kapcsolatuk miatt, így érthető az, hogy a lányukat nem akarják ennek kitenni.
A kislányuk születés után is, sok támadás érte őket, a kapcsolatukat. Egy idő után, már közös képeket sem posztoltak, ezekből pedig sokan arra következtettek, hogy a páros válni fog, hiszen nem igazán mutatkoztak együtt nyilvánosan sem. Ám, erre rácáfoltak, hiszen 2023 januárjában örömmel jelentették be, hogy második gyermeküket várják, akiről annyit lehet tudni, hogy kisfiú és valamikor június környékén született. Nikki és Ian, nem csak házastársak, hanem üzleti partnerek lettek, hiszen együtt alapították meg az Absorption Company nevű céget, aminek Ian az alapítója, kedvencünk pedig a társalapítója lett.
|