Nikki Reed 1988.Május 17.-én született Los Angelesben. Színésznőként ismert, de énekesként, tervezőként és rendezőként és tervezőként is kipróbálta már magát. Első szerepét 2004-ben kapta meg a Tizenhárom című filmben, melynek forgatókönyvét Ő maga írta. Ezután több filmben is látható volt, ám az igazi sikert 2008-ban érte el, amikor megkapta Rosalie Hale szerepét a Twilight Saga-ban. Magánéletével is minden rendben, boldog házasságban él Ian Somerhalder színésszel, akitől egy gyermeke született. A színészetet háttérbe szorította, manapság a Bayou With Love nevet viselő, a fenntarthatóságon alapuló cégével foglalkozik.
Elite csere, főként a kedvenc lapjaimat szeretném meghívni. Ettől függetlenül kérhetsz cserét, ha megtetszik a lapod témája akkor nyert ügyed van.
Bayou With Love
2017 -
Nikki számára nagyon fontos a fenntarthatóság, 2017 májusában született meg a Bayou With Love, ahol eleinte inkább ruházati termékeket lehetett vásárolni, ám 2018 januárja óta, együtt műkdönek a Dell céggel, így a Bayou fő kínálata a számítógépekből kinyert aranyból készült ékszerek
2021 Májusában robbant a hír, hogy Nikki és a Loci márka közösen dob piacra egy vegán cipőkollekciót, amelyeket kedvencünk tervezett meg. Később az is kiderült, hogy Nikki a cég kreatív igazgatója, illetve 2021 őszén újabb kollekció jelent meg. Hamarosan pedig érkezik az új kollekció.
A amazing-nikkireed.com Magyarország első számú Nikki Reedes rajongói oldala. A lapon a híreket helyezem előtérbe, és csak kevés tartalom lesz található, aminek a másolása tilos! A lap nem áll kapacsolatban Nikkivel, a barátaival, a családjával sem, ez csak egy egyszerű rajongói lap, ami azért jött létre, hogy a fanok értesüljenek a legfrissebb hírekről nap mint nap.
Interjúk
Interjúk: Egy híres emberrel az évek során, nagyon sok interjú készül, melyeket különböző magazinok,riporterek készítenek az alanyokkal. Az évek során Nikkivel is készültek interjúk, ezeket természetesen mindig lefordítom és elhozom nektek, így azok is elolvashatják, akik nem tudnak angolul. Érdemes elolvasni őket, hisz sok-sok érdekességet meglehet tudni ezekből is.