Nikkiről mostanában sajnos nagyon kevés hír akad, Instagramon sem valami aktív, de ez érhető is, hiszen sokat dolgozik, az új kollekciókon, illetve készül a gyermek születésére is. Most azonban, megjelent vele egy új interjú, amit ezúttal a Local Magazin készített vele. Ehhez új képeket is kaptunk, amik igaz nem most készültek kedvencünkről, hanem még 2021 környékén, de eddig nem láthattuk őket. A teljes interjút nem fordítottam le nektek, mert nagy része csak leírás az életéről, így inkább csak a kedvencünkről származó idézeteket hoztam el nektek. Szóba került a Tizenhárom című film, amiben Nikki nem csak szerepelt, hanem a forgatókönyvet is Ő írta részben. Azt hiszem, az élet ilyen nyers, sebezhető ábrázolása örökre veled marad – mondja – Nagyon érdekes számomra, hogy felnőttként nézzem ezt a filmet, mert nagyon is egy gyerek szemszögéből készült. Gyerekként úgy látjuk az embereket, hogy az nem feltétlenül teszi lehetővé ugyanazt az együttérzést és megértést, mint felnőttként, pusztán azért, mert nem rendelkezünk élettapasztalattal. A mostani koromban nagyon együttérzek azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással voltak az emberek az életemre.
Természetesen a Bayou is szóba került a beszélgetés során. A Bayout abban a reményben indítottam el, hogy kapcsolatba léphessek a művészettel, és más módon befolyásoljam a kultúrát – meséli Reed – A szövettel, és még a legtermészetesebb szálakkal is, még mindig olyan veszteséggel és pazarlással kell megküzdeni amivel egyszerűen nem voltam elégedett. Szerettem az ötletet, hogy az arannyal dolgozzak, mert az a földből származik.. és visszakerül a földbe |