Nikki Reed 1988.Május 17.-én született Los Angelesben. Színésznőként ismert, de énekesként, tervezőként és rendezőként és tervezőként is kipróbálta már magát. Első szerepét 2004-ben kapta meg a Tizenhárom című filmben, melynek forgatókönyvét Ő maga írta. Ezután több filmben is látható volt, ám az igazi sikert 2008-ban érte el, amikor megkapta Rosalie Hale szerepét a Twilight Saga-ban. Magánéletével is minden rendben, boldog házasságban él Ian Somerhalder színésszel, akitől egy gyermeke született. A színészetet háttérbe szorította, manapság a Bayou With Love nevet viselő, a fenntarthatóságon alapuló cégével foglalkozik.
Elite csere, főként a kedvenc lapjaimat szeretném meghívni. Ettől függetlenül kérhetsz cserét, ha megtetszik a lapod témája akkor nyert ügyed van.
Bayou With Love
2017 -
Nikki számára nagyon fontos a fenntarthatóság, 2017 májusában született meg a Bayou With Love, ahol eleinte inkább ruházati termékeket lehetett vásárolni, ám 2018 januárja óta, együtt műkdönek a Dell céggel, így a Bayou fő kínálata a számítógépekből kinyert aranyból készült ékszerek
Kedvencünk bebizonyított már,hogy az éneklésben is tehetséges.2014-ben kiadott egy dalt, 2017-ben pedig az első nagylemezén dolgozott. Azt,hogy mikor jelenik meg a lemez még nem tudni,ahogyan azt sem,hogy mennyi dalt fog tartalmazni a korong.
2021 Májusában robbant a hír, hogy Nikki és a Loci márka közösen dob piacra egy vegán cipőkollekciót, amelyeket kedvencünk tervezett meg. Később az is kiderült, hogy Nikki a cég kreatív igazgatója, illetve 2021 őszén újabb kollekció jelent meg.
A amazing-nikkireed.com Magyarország első számú Nikki Reedes rajongói oldala. A lapon a híreket helyezem előtérbe, és csak kevés tartalom lesz található, aminek a másolása tilos! A lap nem áll kapacsolatban Nikkivel, a barátaival, a családjával sem, ez csak egy egyszerű rajongói lap, ami azért jött létre, hogy a fanok értesüljenek a legfrissebb hírekről nap mint nap.
Nikki Reed
Alapinformációk: A menü első részén, azokat az információkat találod meg Nikkiről, melyek a legfontosabbak. Elolvashatod az általam lefordított önéletrajzát, megnézheted milyen filmekben szerepelt, de ezen a részlegen olvashat a párkapcsolatairól is. Ha még nem tudod ezeket az infókat kedvencünkről, akkor mindenképp nezz be mindenhova.
Érdekességek Ha már az alapokkal tisztában vagy, akkor itt az ideje, hogy érdekes/extra infókat is olvass, a gyönyörű színésznőről. Megtudhatod például, hogy miként változott az évek során, de azt is, hogy milyen háza volt Los Angelesben, melyet 2015 őszén eladásra kínált. Ezeken kívül számtalan dolgot olvashatsz. Less be ide is!
Kapcsolatok Az évek során, Nikki nagyon sok emberrel találkozott, dolgozott együtt. Itt azon kapcsolatokról írok nektek, melyeket érdemesebb megemlíteni. Megtudhatod, hogy kikkel van jóban, vagy volt jóban. Van akikkel már nem tartja a kapcsolatot, de akad olyan is, akivel a mai napig elválaszthatatlanok, és úgymond rokoni szálak is összeköti őket.
Hivatalos oldalak Nicolenak is vannak közösségi, illetve hivatalos oldalai is. Összegyűjtöttem nektek, hogy ezen is követhessétek Őt, így biztosítva magatokat arról, hogy semmilyen hírről nem maradtok le, a gyönyörű tehetséggel kapcsolatban. Természetesen azokat az oldalakat is megtalálod, melyekke valamilyen kapcsolatban áll kedvencünk, ilyen pl a Freedom Of Animals oldala is.