Az én zenei történetem megelőz bármilyen professzionális kapcsolatot az elmúlt évekből. Amikor gyerek voltam, én dúdoltam minden Lauryn Hill és Whitney Houston dalt, amit megtaláltam a rádióban. Alanis Morissette-t modelleztem, és álmomban is tudtam énekelni a Jegged Little Pill-t.

Az anyukám és én, gyöngyös karkötőket készítettünk, amit eladtam az iskolában 3 dollárért, amíg nem lett elég pénzem egy karaoke szettre. A gyerekkori barátnőm és én, arra használtuk a karaokeszettet, hogy koncerteket adtunk a park sarkában. Házról házra sétáltam, miközben adományokat kértem, így tudtam kispórolni egy notebookra és egy magnetofonra. Elkezdtem kísérletezni a saját költészetemmel, melódiákat, dallamokat írtam így ötvöztem a kettőt.

A zene a barátom volt, és ami még fontosabb, hogy biztonságban éreztem magam. Olyan környéken nőttem fel, ahol a gazdagabbak kiszorították a szegényebbeket, ennek voltam kitéve, ez túl sok volt, túl fiatal voltam. Az iskolában azon kaptam magam, hogy jobban érdekel az írás, mint a társasági élet, az elkerülhetetlen megfélemlítés, erőszakoskodást mindannyian tapasztaljuk az idő során. A naplóírás inspirált a Tizenhárom forgatókönyv megírásában.Nekem ez egy teljesen ismeretlen világ volt. Az izgalmas és ugyanakkor, félelmetes világa a szórakoztató iparnak.

Ahogy idősebb lettem, és a naivitás halványulni kezdett, a rettenthetetlen kislány, aki padokon Spice Girlst énekelt 1 dollárét, legyűrte a bizonytalan tinédzser, aki hirtelen megtanulta a kritika bénító erejét. Az írás ihlette a filmet, a film pedig megváltoztattaz az életemet. Egy váratlan kitérő jött, egyfajta forgószél jött, ahol a keménységre való tekintet nélkül, a gyerekkori körülményeimnek eredményekébben fejlesztettem és teljesen készületlen voltam, egy elnézést nem kérő világban, ahol nem kímélnek senkit.

A vastag bőr, amit létrehoztam, teljesen haszontalan volt egy durva és kemény iskolában, ahol ismeretlenek zaklatnak az interneten. Az sem segített,hogy harcolni kellett az érzések ellen, megtapasztaltam, hogy milyen amikor a felnőttek meghatározzák ,,ki vagyok”. Sikerült felboncolniuk egy verziót, amit egy jó történetért létrehoztak az emlékeikben.

Székségtelen mondanom, ez sok volt azokban az években, mikor formáltam magam. Nem meglepő, hogy félénken folytattam tovább azokat a dolgokat, amiket gyerekként jól csináltam. A művészetben, hogy úgy mondjam szükség van, egy megingathatatlan hitre önmagunkban. Ezt lényegében ellopták tőlem, miközben én alkalmatlan voltam,és nem értem miért.

Nálam nem volt eszköz, vagy értelmi érettség, hogy megértem, hogy az idegenek véleményére nem kell adni. A film sikerének köszönhetően, viták jöttek létre a nyilvánosság köráben, ez csillapíthatlan éhséget okozott, a nagyobb vitáknak. Azt viszont megengedtem, hogy a mélyen gyökerező bizonytalanság – bénító félelem – , hogy növekszik bennem, mikor áldozatul estem az újságírás legrosszabb formájának. Ez voltam addig, amig nem feljesztettem az írást egy új szintre, és új szeretetre. Képes voltam a zene miatt feleleveníteni a régi szerelmemet.

Amikor ifjú házas voltam, egy olyan csodálatos emberrrel aki történetesen zenész, aki ismét emlékeztetett arra a sok érzelemre, a megmagyarázhatatlan és kiírhatatlan érzésre, ami a zenét az első helyre teszi. Közösen újraépítettük a személyes alapjaimat, amik összetörtek. Mi átlapoztuk a múltam költészetét, és végül összeraktuk együtt az első recordunkat.

Ennek eredményeként, könnyűszerrel nyertem  a valaha volt legtisztább és őszínte kapcsolatot, az énekléssel. Ezt annak az ártatlanságnak tulajdonítom, amiben újra felfedeztem a zenét. A hét éves énem tudatalatti hangja, átszűrődött rajtam és végül felemelkedett a felszínre.

Akkor jöttem rá arra az igazságra, hogy a hétéves önmagamat remekül ismertem. Nem kellett jó énekesnek lennem, jó jegyzeteket írnom vagy jó tartományban énekelnem. Ez egyszerűen arról szól, hogy a zene mit ad nekem. A zenétól jól érzem magam és nem kell meghatároznom a szerelmi rezgéseket,ami az énekléstől származott. Amit nekem tennem kellett, az az éneklés.

A Fly With You bár teljesen és nyilvánvalóan teljesen más, amit ezelőtt csináltam. Az első kisérletem arra, hogy bátor, magabiztos, merész és szexi nőt testesítsek meg. A múltban a legtöbb amit alkottam, konkrét tapasztalatok volta, a pillanatokat dokumentáltam. Eztafajta nyers érzelmet, csak a szépirodalom képes rögzíteni, amiben kiteszek minden gondolatot és érzelmet egy dal formájában. Azaz minden kétséget kizáróan, az a fajta zene ami a legkényelmesebben merítek magamból.

Mindazonáltal, ha azon szabály által élünk, hogy egyetlen állandó változás van az életünkben, akkor elismerjük, hogy fontosan a növekedés és a mozgás olyan módon, hogy létfontosságű a létünk. Felfedezni ezt az új hangot, katarktikus izgalomba hoz, és kiléptet a komfort zónámból.

Ez az új szakaza a zenének, miközben megőrzöm az őszinteség koncepióját, egy másik érzést idéz. Ez provokatív, ez éles, ez átalakító.

Amikor visszahallgatom, világossá válik számomra, hogy a történetnek megpróbálom átadni az érzéseit, a hangon és a rezgéseken keresztül. A zene cenzúrázatlanul születik, érzelmi megtisztulást és esztétikai kapcsolatot ad. Ez egy különleges képesség, hogy egyesítsen, felbátorítson minket, hogy a pillanatot kiemeljük újra és újra.

A zene a hang, csendes és hallgatható. A zene az igazság, az érzelem és tapintható. A zene a lélegzte, és legyünk becsületesek, az élet sokkal jobb amikor lélegzünk.