A People magazin-ból hoztam már nektek szkennelt oldalt, most pedig két újabb oldal jelent meg, melyen csodálatos esküvői képeket tekinthetünk meg. Remélhetőleg hamarosan jó minőségben is megkapjuk a képeket, hiszen csodálatosak. A képeke szerencsére jobb minőségben is megtaláltam, igaz vízjelesek. Remélhetőleg a közeljövőben, a Glass Jar Photography jóvoltából kapunk majd még képeket, hiszen meseszépek. A páros tegnap már New Yorkba utazott, hiszen Iannek ma ott van jelenése. Ennek köszönhetően megosztott velünk egy közös képet feleségével, valamint Nikkitől is kaptunk egy csodálatosan édes videót, amikben kolibriket etet.
Mint említettem a páros New Yorkba utazott, ahol a tegnapi napon betértek egy üzletbe vásárolni. Itt két szerencsés leányzó észrevette őket, és készített velük egy-egy közös fotót. ezeket is elhoztam nektek. |
Április végén, az esküvő után írtam már nektek röviden Nikki csodálatos Claire Pettibone által tervezett menyasszonyi ruhájáról, azonban nemrég Calire a People magazinnak adott exkluzív interjút a tervezésről, és Nikkiről is. Szokás szerint lefordítottam és elhoztam nektek. Ha van valami amit még nem hevertél ki, az Nikki Reed és Ian Somerhalder esküvője. Ennél is fontosabb, hogy mi még megszállottak vagyunk Nikki csodálatos csipke, Claire Pettibone ruhája iránt. A tervezővel beszélgettünk, és elárult néhány dolgot a tervezéssel kapcsolatban.
A tervezés során Pettibone természetesen Nikki és Ian kapcsolatába is bepillantást nyert, melyről így nyilatkozott.
Pettibone azt is elárulta, hogy kedvencünk igazán nyugodt menyasszony volt mindvégig, ami ritka kivételnek számít.
A végén a tervező és a menyasszony együttműködése egy tökéletes menyasszonyt eredményezett.
|
Mióta Nikki és Ian összejöttek, azóta megszámlálhatatlan cikk jelent meg róluk és Ninaról is, sok-sok spekulációt kaptunk, melyben nem egyszer csúnya vádakkal illették mind a három felet. Nina TVD-s távozása és az esküvő után ismét szárnya keltek pletykák, amire a színésznő tegnap reagált az E!News-nak, én csak a Nikkiékre vonatkozó részt fordítottam és hoztam el nektek.
|
Amerikában vasárnap,azaz Május 10.-én ünnepelték az Anyák napját. Természetesen Nikki is minden évben felköszönti édesanyját, azonban idén a nászút miatt ez csúszott egy napot. Kedvencünk nem csak édesanyját, hanem anyósát és sógornőjét is felköszöntötte a jeles napon, amihez szerencsénkre egy képet is mellékelt.
|
Nikki és Ian valószínűleg még mindig a mézesheteiket töltik valami csodás helyen, így értelem szerűen nem igazán akadnak új hírek illetve képek kedvencünkről. Viszont egy vegyes adag hír összegyűlt. Először is kaptunk egy új képet a tavaly nyári The Sunday Horse forgatásról (1.kép). A második fotót elvileg Kolumbiában készült a napokban, mint látható a képen a páros látható. Ezenkívül ha minden igaz, hamarosan megjelenik egy közös fotósorozat a 7 Post Magazine-ban, amint lesz róla hír, megosztom veletek. Ezenkívül hoztam egy rövid kis szösszenetet Ashley Greene színésznőtől, aki a People magazinnak nyilatkozott Nikki és Ian kapcsolatáról.
|
Nem igazán volt tervbe véve, hogy az oldal történetébe még egy költözést beiktatok, hisz jól elvoltam a fanscitys-tárhelyen, de sokat kellett volna küzdeni egy saját domain címért, a a flaunt-tól már márciusban adoptáltam az amazing-nikkireed.com-ot, de akkor a összekuszálódtak a dolgok, így maradtam fanscitynél. Azonban rájöttem, hogy sokkal jobb ha nem subdomainos cím működik a lap, így írtam pár napja újra a flauntnak, ahol minden kérdésemre/kérésemre kedvesen válaszoltak, így a hétvégén végig a lapon dolgoztam, az összes tartalmat áthoztam – kivéve az eddig híreket – néhány új modul is felkerül a Nikki menübe, így igazán tartalmasak lettünk. A cseréim is új képet kaptak, illetve lehet jelentkezni is. |