![]() |
||
Nem akarom elkiabálni, de ebben az évben nincs okunk panaszra, hiszen Nikki nagyon sok eseményre látogatott már el. Alig ért haza Franciaországból, máris egy újabb hivatalos eseményen tette a tiszteletét, ahol férje is jelen volt. A páros, ezúttal az 5. alkalommal megrendezett, Sports Humanitarian Awards nevezetű eseményre látogatott el, amit tegnap este rendeztek meg Los Angelesben. Kedvencünk ezúttal, egy fehér ruhát viselt, melyet fekete minták díszítettek, haját szorosan fogták össze, az egészet pedig, egy szép színű piros rúzzsal koronázták meg. Ezenkívül összegyűjtöttem nektek azokat a képeket, melyeket Nikki az elmúlt napokban osztott meg velünk Instagramon, de akadnak köztük olyan fotók is, melyeket Lindsey tett közzé. Tegnap egy nagyon édes fotót is kaptunk, hiszen kedvencünk egy olyan képet osztott meg velünk, ahol Bodhival látható, természetesen a kislány arcát most sem láthatjuk, hiszen Nikki és Ian úgy döntöttek, hogy a gyermeküké a döntés joga, hogy legyen-e róla kép az interneten.
|