Nikki Reed 1988.Május 17.-én született Los Angelesben. Színésznőként ismert, de énekesként, tervezőként és rendezőként és tervezőként is kipróbálta már magát. Első szerepét 2004-ben kapta meg a Tizenhárom című filmben, melynek forgatókönyvét Ő maga írta. Ezután több filmben is látható volt, ám az igazi sikert 2008-ban érte el, amikor megkapta Rosalie Hale szerepét a Twilight Saga-ban. Magánéletével is minden rendben, boldog házasságban él Ian Somerhalder színésszel, akitől egy gyermeke született. A színészetet háttérbe szorította, manapság a Bayou With Love nevet viselő, a fenntarthatóságon alapuló cégével foglalkozik.
Elite csere, főként a kedvenc lapjaimat szeretném meghívni. Ettől függetlenül kérhetsz cserét, ha megtetszik a lapod témája akkor nyert ügyed van.
Bayou With Love
2017 -
Nikki számára nagyon fontos a fenntarthatóság, 2017 májusában született meg a Bayou With Love, ahol eleinte inkább ruházati termékeket lehetett vásárolni, ám 2018 januárja óta, együtt műkdönek a Dell céggel, így a Bayou fő kínálata a számítógépekből kinyert aranyból készült ékszerek
Kedvencünk bebizonyított már,hogy az éneklésben is tehetséges.2014-ben kiadott egy dalt, 2017-ben pedig az első nagylemezén dolgozott. Azt,hogy mikor jelenik meg a lemez még nem tudni,ahogyan azt sem,hogy mennyi dalt fog tartalmazni a korong.
2021 Májusában robbant a hír, hogy Nikki és a Loci márka közösen dob piacra egy vegán cipőkollekciót, amelyeket kedvencünk tervezett meg. Később az is kiderült, hogy Nikki a cég kreatív igazgatója, illetve 2021 őszén újabb kollekció jelent meg.
A amazing-nikkireed.com Magyarország első számú Nikki Reedes rajongói oldala. A lapon a híreket helyezem előtérbe, és csak kevés tartalom lesz található, aminek a másolása tilos! A lap nem áll kapacsolatban Nikkivel, a barátaival, a családjával sem, ez csak egy egyszerű rajongói lap, ami azért jött létre, hogy a fanok értesüljenek a legfrissebb hírekről nap mint nap.
Take 5 With Nikki Reed – 1.rész
Üdvözöllek a Take Fike rovatban, ami egy új visszatérő rovat az elle.com oldalán. Szól lesz az állat szenvedélyről, szabadságról és a jó érzésről. Számomra az az elképzelés, hogy öt szám vonatkozik az élelmiszer hozzávalóira, és csak egy pillanat kell, hogy a testet érezni tudja a különbséget. Tekintsük ezt egy 300 másodperces wellnes visszavonulásnak.
Hat évvel ezelőtt, mikor Görögországban éltem, minden nap napsütötte ételeket ettem, ettől mindig úgy éreztem, hogy nagyon tiszta és csodálatos vagyok. Mikor egy évvel később visszajöttem az Államokba, rájöttem, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Híztam, a bőröm nem volt szép, és nem tudtam rájönni az okára. Elkezdtem összerakni a saját elméletemet az élelmiszerekről (erről bővebben később) és megvalósítottam azt, miközben kiszabadítottam magam abból az útból, amin addig jártam. A testemnek új lehetőséget adtam, hogy elölről kezdje.
Rájöttem, hogy valami egészségtelen történik a mi élelmiszerrendszerünkbe ( ennek a felismerése vezetett oda, hogy létrehoztunk a Thirve Market és a férjem Ian Somerhalder közreműködésével egy vállalatot ) Amellett, hogy a saját fejlődő ösztöneimre hallgattam, ráhangolódtam a körülöttem lévő emberekre, mint a nagybátyám aki jóga oktató és nyers vegán, a bátyám és az én szuper szuper sógorom a tökéletes példa, hogy valaki aki főként növényi alapú étrenden él, mindig úgy néz ki ahogy akar.
Amellett, hogy új élelmiszereket vittem be a testemben, elkezdtem dolgozni saját szépségápolási termékeken. Bárcsak lenne valami szuper titkos formula, ami igazán az én alkotásom és egyedi, leginkább a természetből használtam fel termékeket. Saját szabály: Ha megtudom enni, akkor a bőrömre tudom tenni.Kókuszolajjal kevert olívaolaj, amit minden nap a testemre teszek. Most elmondom, hogy csipkebogyó olajt használok az arcomra. Ha úgy érzem, hogy a hajam száraz, ahelyett, hogy valami vegyszerrel teli szert teszek rá, tojásfehérjét vagy avokádót és majonézt teszek a hajamra. Rajtahagyom, és egy-két óra múlva lemosom.
Bizonytalanul hangzik, de az én alap rutinom tényleg így van. Ha megnézzük a polinézia kultúrát Hawaii-on, ahol sok családtagom él, láthatjuk mit tesznek a testükkel, miként nyilvánulnak meg más módon. A polinézia nők híresek a hosszú hajukról, ragyogó bőrükről és a vastag körmükről. Ide jön a helyi étrend, ami többnyire növényi alapú, kevés hal és sok természeti zsírok és olajok elegyéből áll. Arról van szó, hogy a dolgokat nyersen alkalmazzák, ezt a logikát követve használják a hajon és a bőrön is.
Nekem ez pusztán arról szól, hogy nem viszek be a testembe vegyszereket. Sokáig próbáltam, hogy ötnél kevesebb összetevőt ettem, innen ered a rovat neve.Ha elvesztetted és keresed magad, nyomd meg a reset gombot, ez egyfajta hűvös és egyszerű módja.Meglepően hangzik egy olyan személytől, aki Hollywoodban dolgozik, de én nem számolom a kalóriákat, nem érdekel a súlygyarapodás.,, tudom ez bizarrul hangzik. Hallgatok a testemre. Én felébredek reggel, és megfőzök bármit amit megeszek.
Rendszeresen így járok : ” Hmm, mit is akarom ma? Mit látok? Van zabpelyhe? Ez azt jelenti, hogy szénhidrátokra van szükségem? Vajon a banán? Szükségem van káliumra? Ha valóban megtetszik a második, megkérdezem a testemet, hogy mit akar, mielőtt bármilyen ételt választok. Tudom, hogy őrölten hangzik, de az én filozófiám szélsőségesebb mint azoknál az embereknél, akik „36 órája diátéznak” Én csak nem eszem egész nap? Semmi nem hajt engem őrületesebben, mint azok a lányok, akik ezt csinálják.
Ha helyesen táplálkozol, megtisztítod a testedet. Nem hiszel nekem? Jövőhéten megmutatom, hogy hogyan. Addig lélegezz és ne feledd az ötöt. ( Emellett bátran vethetsz ezen a képe, amint épp mandulatejet készítek.