Tegnap rendezték meg, az idei Oscar gálát Los Angelesben, ennek kapcsán pedig több rendezvény is volt a városban. Sejtettük, hogy Nikki és Ian ismét részt vesznek az Elton John által szervezett party-n, de idén szakítottak a hagyományokkal, és ebben az évben a Vanity Fair Oscar Party-ra voltak hivatalosak. Kedvencünk egy Giorgio Armani ruhát viselt, ráadásul egy régi darabot, hiszen Lindsey elárulta, hogy ezt a ruhát 2005-ben mutatták be az akkori divathéten Párizsban. A sminket ezúttal is Fabiloa készítette el kedvencünknek, a hajáért pedig, Charles Dujic volt a felelős. Természetesen ezúttal is hoztam nektek személyes képeket. |