Nikki alaposan meglepett minket, hiszen a tegnapi nap folyamán kiderült, hogy Ő is részt vesz a napokban zajló, New Yorki-i divathéten. Erre nem számítottunk, hiszen legutóbb, 2012-ben vett részt ezen az eseményen. Kedvencünk, legjobb barátnője és egyben stylistja társaságában érkezett New Yorkba, ahol először, Kate Spade üzletébe látogattak el, majd Tanya Taylor bemutatóján vettek részt. A nap itt még nem ért véget, hiszen később Jonathan Simkhai bemutatóján vettek részt. Ezekről serényen posztoltak is a lányok instagramon keresztül. Hivatalos képek azonban még nem kerültek elő. Annyi viszont biztos, hogy további napokon is jelen lesznek bemutatókon, hiszen instagramon jelezték, hogy ” „első nap ✔”
|